Fókuszban a gépkocsifeltörések megelőzése

2021. 10. 26., k - 07:57
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Óriásplakátokon hívják fel a rendőrség prevenciós szakemberei a győri parkolóházak látogatóinak figyelmét az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire.

A Vasvári Pál út 1. szám alatti parkolóház üzemeltetőjének, illetve az ott található reklámfelületek értékesítőjének részvételével, ünnepélyes keretek között mutatta be a sajtó képviselőinek a kampány keretében kihelyezett plakátot és a figyelemfelkeltő matricákat 2021. október 25-én Nagy Ágnes rendőr ezredes a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese és Szabó Csaba rendőr őrnagy a Bűnmegelőzési Osztály vezetője.

A lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább irritáló bűncselekmények egyike a gépkocsifeltörés. A bevásárló- és üzletközpontok, piacok, temetők, kórházak parkolója gyakori célpontja az autók utasterében hagyott értékek után kutató bűnelkövetőknek. A járművezetők látható helyen hagyott értéktárgyai könnyen vezethetnek bűncselekmények elkövetéséhez, ezért fontos a vagyonvédelem szem előtt tartása.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folyamatosan újabb csatornákat keres arra, hogy a kívánt prevenciós üzenetek minél több emberhez eljuthassanak.

A gépkocsifeltörések számának csökkentését célzó kampány részeként a parkolójegy-kiadó automatákra, és a parkolóházak díjfizető automatáira figyelemfelkeltő matricákat, a parkolóházak üres hirdetési felületeire bűnmegelőzési plakátokat helyezünk ki.

A járművek tulajdonosai az itt látható prevenciós üzeneteken kívül, az alábbi tanácsok figyelembevételével maguk is megelőzhetik, hogy ilyen bűncselekménytípusok áldozataivá váljanak:

  • Személyes iratokat, pénzt, bankkártyát és a gépjármű okmányait soha ne hagyja a gépkocsiban!
  • Mobiltelefont, értékes műszaki cikket semmilyen körülmények között ne hagyjon az utastérben vagy a kesztyűtartóban, még akkor sem, ha „csak pár percre ugrik be” valahova!
  • Mindig zárja be az ajtókat, az ablakokat húzza fel. Kiszállás után ellenőrizze a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élességét!
  • Dupla hátsóajtós, és tolóajtós gépjárműveknél használjon kiegészítő zárat!
  • Szerszámokat, műszaki kisgépeket éjszakára ne hagyjon a tehergépkocsija rakterében!
  • Járművét lehetőség szerint garázsban, kivilágított vagy őrzött parkolóban állítsa le!

Abban az esetben, ha minden óvintézkedés ellenére mégis gépjárműfeltörés áldozatává vált, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívón!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.