Fenyegetőzött a támadó

2024. 06. 19., sze - 11:32
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki kirabolta áldozatát a miskolci Jónáshegyen.

Rablás bűntett miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 21 éves helyi férfival szemben.

A gyanúsított 2024. június 16-án, 22 óra körül egy jónáshegyi házban ismerősével italozott, amikor szóváltást követően bántalmazta a házigazdát, és annak drága okosóráját követelte. A támadó nem kapta, meg, amit kért, ezért újra ütött, aminek eredményeként mégis megszerezte zsákmányát.

Mielőtt elmenekült, még megfenyegette a sértettet, ha szólni mer a rendőröknek, megöli.

A bejelentést követően az egyenruhások rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a támadót, akit kihallgatását követően nyomozók őrizetbe vettek.

A Miskolci Rendőrkapitányság előterjesztést tett a rabló letartóztatására is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közlemény

A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.

 

A törvény elől nem lehet elbújni

Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.

 

Strandolás közben jött a hívás

A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!

 

Nyúlcipőt húzott, de hiába

Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.

 

Keressük Érsek Sándort

Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.