Tetten érték az önjelölt „bádogosokat”

2023. 02. 03., p - 12:50
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti járőrök pár perc alatt a helyszínre értek, majd elfogtak két tolvajt, akik épp egy lakatlan ház tetőszerkezetét bontották. 

Bejelentést tett a Kecskeméti Rendőrkapitányságra tegnap este egy aggódó férfi, mivel gyanús hangokat hallott a szomszédságában lévő lakatlan épületből. A vármegyeszékhely járőrei azonnal helyszínre siettek, mivel sejtették, hogy betörés lehet folyamatban. Pár perc elteltével oda is értek, majd elfogtak egy nőt és egy férfit, amint épp a tetőszerkezetet bontották.

A páros az egyik ajtót befeszítve jutott be az ingatlanba, majd a magukkal vitt szerszámokkal egyből neki is láttak a „munkálatoknak”. A szemfüles szomszédnak és a gyors rendőri reagálásnak hála nem tudtak jelentős kárt tenni a tetőben a tolvajok. A kecskeméti illetőségű 44 éves férfit és 33 éves nőt őrizetbe vették. A nyomozók vizsgálják, hogy elkövettek-e más bűncselekményt is az elmúlt időszakban. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Baleset-megelőzési céllal

A kiemelt baleseti okokra visszavezethető szabálysértések és szabályszegések, valamint a balesetek megelőzése érdekében ellenőriztek fokozottan a szentendrei rendőrök.

 

Földön, levegőben

Öt napon át tartó közlekedésrendészeti akciót bonyolítottak le a ceglédi rendőrök. A szervezett ellenőrzés-sorozatban 218 szabálytalankodó sofőrt szűrtek ki.

 

Végiglopta az éjszakát

Négy bűncselekményt követett el néhány órán belül egy férfi Tatabányán. A rendőröknek köszönhetően többre már nem volt alkalma, ugyanis elfogták és őrizetbe vették.

 

Kapott az alkalmon

Slusszkulcsot talált egy komáromi parkolóban egy férfi. Ő azonban ahelyett, hogy a tulajdonost kereste volna meg, inkább a hozzá tartozó autót kutatta fel, amit aztán el is vitt.

 

Teljes útlezárás az M5-ös autópályán

Két kamion és egy kisteherautó ütközött Lajosmizse térségében, a Budapest felé vezető oldalon. A helyszínelés és műszaki mentés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták a sztrádát.