Hinni kell a gyereknek!

2020. 08. 13., cs - 13:36
Zsaru Magazin

Monostoriné Vass Anikó nyugállományú alezredes Nagykátán született, pedagógus lett, majd 25 évet töltött el a rendőrségen, utóbb az Országos Rend­őr-főkapitányság gyermek- és ifjúságvédelmi referense volt. Néhány hónapja vonult nyugdíjba, a maga mögött hagyott évek tapasztalatairól és a jelen lehetőségeiről kérdeztük.

– Mi szeretett volna lenni?

– Földmérő.

– Meglepő és ritka gondolat.

– Igen, és mégis így történt. Talán a táj vonzott, talán a természet megismerése, magam sem tudom, de tény, ez a fura vágyam volt.

– Ezek alapján lehetett volna turisztikai szakember, vagy idegenvezető is.

– Hogy még meglepőbb legyen, végül a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolát végeztem el és tizenöt évig tanítottam általános iskolában. Nagyon szerettem a pedagógus hivatást.

– Hogyan került mégis a rendőrséghez?

– A Nagykátai Rendőrkapitányság akkori vezetője keresett meg azzal a kérdéssel, hogy volna-e kedvem a kapitányságon dolgozni. Először mint személyzetis, de szerintem az ő gondolatmenetében már akkor benne volt, hogy később az ifjúságvédelemmel kellene foglalkoznom.

– Egy ilyen kérés, kérdés nem a semmiből jön.

– Valóban nem, hiszen nagyon jó kapcsolatban voltunk a rendőrséggel. Rendszeresen meghívtuk az iskolába a Nagykátai Rendőrkapitányság közlekedésrendészettel, bűnüldözéssel foglalkozó munkatársait, hogy tartsanak bűn- és baleset-megelőzési előadásokat a gyerekeknek. Fontosnak tartottuk az együttműködést.

– Azonnal igent mondott?

– Nem. Egy évig gondolkodtam, vívódtam, nagyon nehezen szakadtam el a gyerekektől, de végül úgy döntöttem, hogy érdekel ez a kihívás. Bevallom, építkező fiatalként a fizetés sem volt mellékes. Végül tehát váltottam, és nem bántam meg. Miként akkor sem, amikor személyzetisből vizsgáló lettem.

– Meglehetősen éles váltások…

– Általános nyomozói, vizsgálói feladatokat láttam el, de, ha akadt olyan ügy, amelyben fiatalok voltak érintettek, az hozzám került. Akkoriban minden rendőrkapitányságon volt legalább egy ifjúságvédelmi nyomozó vagy vizsgáló, aki értett ahhoz, hogy a fiataloknak milyen problémáik vannak, hogyan kell velük beszélni, hogyan lehet segíteni nekik, ha bajba kerültek.

– Melyek voltak akkoriban a fiatalokkal kapcsolatos rendőri feladatok?

– Mindaz, ami ma problémát jelent, talán szerényebb formában, de már akkor megjelent. A vagyon elleni bűncselekmények, a kábítószerezés korai formája, a szipuzás, a családon belüli erőszak…

– A tanári előképzettség elég volt ahhoz, hogy a fiatalok valamennyi problémáját pontosan értse?

– Segített benne, de ez is olyan terület, ahol az embernek állandóan képeznie kell magát. A fiatalok világa gyorsan változik, a változásokat pedig követni kell.

– Milyen lehetőségek segítették a bűn- és baleset-megelőzést, valamint azt, hogy a családon belüli erőszak, a bántalmazás problémakörére felhívják a figyelmet?

– Minden évben számos bűn- és baleset-megelőzési programot, köztük vetélkedőket szerveztünk a területünkhöz tartozó általános iskolásoknak, a jutalom pedig az volt, hogy a legjobbak eljuthattak egy nyári táborba. A tábor nagyon sok élményt kínált, de a programok között természetesen a bűn- és baleset-megelőzés is fókuszban volt.

– Rendőrként is sikerült jó kapcsolatot kialakítania a fiatalokkal?

– Már régen nem Nagykátán voltam rend­őr, amikor lerobbant az autóm, és egy fiatalokból álló társaság tagjai segítettek megtolni. Kiderült: bár én nem emlékeztem rájuk, korábban csoportos garázdaságot követtek el, én foglalkoztam az ügyükkel, és ők nem felejtettek el, jó szívvel gondoltak rám.

mva
Monostoriné Vass Anikó

– Amikor a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra került, már bizonyára fontos kérdés volt a családon belüli erőszak és a bántalmazás.

– Igen, főleg, mert a társadalom részéről is egyre erősebb igény mutatkozott arra, hogy mindezzel külön és kiemelten foglalkozzon a rendőrség. És a rendőrségen belül is megértettük, hogy ez nem kezelhető ugyanúgy, mint egy kocsmai verekedés, hiszen a családon belüli erőszaknak, bántalmazásnak más az érzelmi síkja, az összefüggésrendszere, a háttere, és ezt igyekeztünk a rendőrkollégákba átültetni, azért, hogy ők is másként foglalkozzanak vele. Ne úgy tekintsék, mint egyszeri fizikai aktust, hanem úgy, mint egy folyamat részét. Sőt, még azt is igyekeztünk megfogalmazni, hogy mitől bántalmazás az, ami nem egy látványos eset, hanem a mindennapokban állandósult bántalmazó viselkedéssel írható le.

– Mondjuk, valóban nehéz megérteni és nehéz elfogadni azt, hogy mitől bántalmazás az, aminek nem mindig van kézzelfogható nyoma.

– Viszont tudtuk, ha nekünk sikerül ebbe a hosszú folyamatba időben beleavatkozni, talán elkerülhető a nagyobb baj.

– Amikor aztán 15 évnyi Pest megyei munka után átkerült az Országos Rendőr-főkapitányságra, már szabályozás is született a kérdésről.

– 2003-ban jelent meg az a szabályozás, amelyben az ORFK először vizsgálta a korábbiaktól eltérő módon, érzékenyebb megközelítéssel a családon belüli erőszakot, bántalmazást, de ez még a konkrét cselekedetre, az erőszakra helyezte a hangsúlyt. Akkor szankcionálhattunk, ha történt erőszakos cselekedet. Ám az ORFK-n később valóban volt arra lehetőség, hogy egy komplexebb szabályozást hozzunk létre, a most érvényes ORFK utasításban már nincs benne konkrétan a „cselekmény”, a büntetés minden fajta cselekedetre vonatkozik, ami a kapcsolati erőszak része, eredője, háttere.

– Könnyű egy olyan területen dolgozni, amely tele van megrázó, felkavaró esetekkel?

– Eleinte azt gondoltam, nem lesz könnyű, nehezen fogom viselni, de szerencsére képes vagyok arra, hogy az eseteket kicsit kívülállóként kezeljem. Muszáj kívül maradni, mert ha az ember bevonódik a történetekbe, akkor tönkremegy.

– Azért biztosan akadtak megrendítő estek.

– Akadtak, persze. Az egyik különösen erős történet volt, amikor egy egészségügyi dolgozó megölte a csecsemőjét. És ebben nemcsak a gyilkosság ténye megrázó, hanem az a történet is, amely körülötte összesűrűsödött. Az, hogy az apa nem vállalta a gyereket, a nő környezetében élők talán érezték a tragédia előszelét, érzékelték a problémahalmazt, mégis magára hagyták ezt a nőt, és mindezek tetejébe egy olyan emberről volt szó, aki különben mások egészségéért, életéért dolgozott.

– A gyermek- és ifjúságvédelem problémái hogyan változtak az idők során?

– Ezen a területen gyorsan változnak a problémák, amint azt korábban is említettem, itt folyamatosan tanulni kell. Néhány évente más dolgok okoznak gondot a fiataloknak, de ezek megközelítése is más, és más a szókészlet is, amellyel ezekről beszélni lehet.

– Manapság melyek a fő problémacsoportok?

– Az egyik problémát az online világ térnyerése okozza. A virtuális világ folyamatos kihívás lesz a jövőben is. Ennek része a világhálón történő bántalmazás, a pedofília és még számos dolog. Én előresorolom a hozzátartozók közötti erőszakot, ezen belül a gyermekbántalmazást. Egy gyermek ugyanis nehezen fordul segítségért. És, ha mégis megteszi, sokszor nem is akarjuk elhinni azokat a történeteket, amelyeket elmesélnek, noha ezek legnagyobb része igaz. Hinni kell a gyereknek! Még akkor is, ha elenyésző számban előfordul, hogy mégis olyasmit mesél, ami nem igaz. Viszont tudni kell, hogy annak is oka van, valamiért fel akarja hívni magára a figyelmet. Nagy probléma aztán a kábítószer. Az, hogy miképpen tanítsuk meg a fiatalokat nemet mondani. És egy ilyen döntésnek milyen hátrányai vannak. Már Nagykátán meghívtunk az iskolákba néha olyan egyetemistákat, akik kábítószer-fogyasztók voltak, de sikerült leszokniuk a szerről, az életük egyenesbe jött. Bármilyen jó tanácsnál hasznosabb és fontosabb egy-egy ilyen személyes történet, és ez ma sincs másképp. Kardinális kérdés az iskolai erőszak diák-diák és most már diák és tanár között is. Nekünk az ORFK-n arra kellett nagy hangsúlyt fektetnünk, hogy azoknak a kollégáknak, akik napi kapcsolatban vannak a konkrét gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos ügyekkel, olyan képzéseket szervezzünk, ahol szakemberek mondják el, mire kell figyelniük, hogyan tudják megállapítani, mivel állnak szemben, hol vannak a buktatók. Enélkül nem értik a gyereket, nem értik a problémákat.

– A problémák kezelése terén már egyre változatosabb módszerek léteznek.

– Azt gondolom, hogy ma már valóban sokkal szélesebb a spektrum, hiszen az ismert programjainkon (OVI-ZSARU, DADA, ELLEN-SZER, IBT) kívül nagyon sok élmény- vagy zenepedagógiai program segíti a rend­őrök munkáját, olyanok, amelyek meg tudják fogni azt a közeget, amelyhez szeretnénk üzeneteket eljuttatni.  A rendőrség ifjúságvédelmi programjain túl a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázati keretek között támogatja a megálmodott, kifejlesztett programokat.

– Március 15-e óta nyugdíjas. Még motoszkálnak önben az emlékek?

– Bár nyugdíjban vagyok, az unokák, a családi teendők lekötik az időmet, amiből így tehát semmivel sincs több, mint korábban, de természetesen a munka is meg-megpendül bennem, amikor olvasom, nézem a híreket, és persze hiányoznak a kollégáim is. De tudom, hogy olyan szakemberek veszik át a stafétabotot, akikben bízhatunk.


TRENCSÉNYI ZOLTÁN
FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.