Ha nyár, akkor Tourist Police

2018. 08. 03., p - 10:49
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén mentőtiszt hallgatók segítik a rendőrök munkáját a Tisza-tó mentén.

Idén is elindult Jász-Nagykun-Szolnok megyében a nagysikerű program, amelynek célja továbbra is a hazai és külföldi vendégek személy- és vagyonbiztonságának megteremtése, valamint a turizmussal érintett területek közbiztonságának megszilárdítása, a bűnözés elleni hatékony fellépés.

A térségben a hazai turizmus mellett jelentős az Európai Unióból – Németországból, Szlovákiából, Ausztriából – a Tisza-tó térségébe érkező turisták száma. A vízen és a vízparton tartózkodó személyek, illetve a vízi járművek számának növekedésével nőhet az esélye a vízi balesetek, illetve a pihenni vágyók sérelmére elkövetett bűncselekmények, szabálysértések bekövetkezésének. Ennek megakadályozása  érdekében a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít a preventív tevékenységekre.

Idén a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának 3. és 4. évfolyamos mentőtiszt hallgatói öt héten keresztül, egészen 2018. augusztus 20-ig segítik a rendőrök munkáját. A Tisza-tavon látnak el szolgálatot a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreivel és a Polgárőr Szövetség vízi tagozatával közösen, a pihenni vágyók biztonsága érdekében.

A Tourist Police szolgálatban résztvevő mentőtiszt hallgatók hátizsákjában olyan elsősegélynyújtó felszerelések vannak, amelyek az elsődleges életmentéshez és a sérültek ellátásához szükségesek. Szaktudásukkal és ezekkel az eszközökkel együttesen tudnak segítséget nyújtani a bajbajutottak számára.

Az egyetemisták a szabadstrandokon, kikötőkben a fürdőzők, a horgászok és a kisgéphajó-forgalom ellenőrzése során is segítik a rendőrök munkáját.

A Tourist Police program idén a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, valamint a Vezetőképző Akadémia támogatásával valósul meg.

t

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.