Pályaorientációs nap a palánki suliban

2022. 10. 24., h - 10:49
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében került megrendezésre 2022. október 21-én a program nyolcadikos diákok részére.

A három alkalommal megrendezésre kerülő sorozat első része volt az elmúlt napokban megtartott pályaorientációs nap 2022. október 21-én pénteken. A középiskola által meghirdetett programra érkeztek a környező települések általános iskoláinak végzősei, akik a rendőrség, a katasztrófavédelem, valamint mezőgazdasági cégek képviselőitől hallhattak előadásokat. A tájékoztatás arról szólt, hogy egy-egy szak elvégzése után, az érettségit követően milyen továbbtanulási, illetve munkalehetőségeik lesznek a fiataloknak.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében Bőhm Rita r. őrnagy, a Humánigazgatási Szolgálat kiemelt főelőadója ismertette a rendészeti osztályba készülő - és a rendőri hivatás iránt érdeklődő - tanulókkal, hogy az érettségit követően, miként tudnak továbbtanulni egy 10 hónapos, vagy egy 2 éves képzési formában, illetve sikeres felvételi vizsga esetén akár a Közszolgálati Egyetem hallgatói is lehetnek. Az előadás során közösen megnéztek egy, a Körmendi Rendvédelmi technikumban készített rendőrségi image filmet is, majd kötetlen beszélgetés formájában tehettek fel kérdéseket kolléganőnknek az érdeklődők.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.