Bűnügyek

Alvó családot fosztottak ki

2018. 10. 28., Sun - 10:43
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elkövetők úgy lopták el a család értékeit, hogy közben ők a szobában aludtak.

Garázdák őrizetben

2018. 10. 28., Sun - 10:13
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiskunhalason az állampolgároknak köszönhetően fogták el a járőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint minden előzmény és szóváltás nélkül az úttestre lökött egy idős asszonyt.

Késő volt a megbánás

2018. 10. 28., Sun - 09:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók elfogták azt a férfi, aki életveszélyes sérülést okozott annak az ismerősének, akiről tévesen azt feltételezte, hogy ellopta táskáját.

Pozitív lett a drogtesztje

2018. 10. 28., Sun - 08:06
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök egy férfival szemben indítottak nyomozást kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Táblát dobált

2018. 10. 28., Sun - 08:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszakécskei rendőrök kamerafelvétel alapján azonosították be egy bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, ügyében néhány nap alatt befejezték a vizsgálatot. A férfi közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetéséért felelhet.

Lopás és garázdaság miatt körözték

2018. 10. 28., Sun - 07:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök a Keleti pályaudvarnál fogták el azt a férfit, aki ellen öt elfogatóparancs volt érvényben.

Családi házból loptak

2018. 10. 28., Sun - 06:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a három ácsi lakos ellen.

Csecsemőhalál Sülysápon

2018. 10. 27., Sat - 15:25
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást.

Border information

Ártánd - Borş
HU

1/2 hr

ROM
Barabás - Koson’
HU

1/2 hr

UKR
Beregsurány - Астей
HU

3/4 hr

3/4 hr

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

1 hr

1 hr

1 hr

ROM
Csengersima - Petea
HU

1 hr

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

1/2 hr

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

1 hr

1 hr

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

1 hr

1 hr

SRB
Tompa - Kelebia
HU

1 hr

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

1/4 hr

ROM
Záhony - Čop
HU

1/2 hr

UKR