Azt hitte, elhiszik
Több dolog is volt a rovásán annak a helyi férfinak, aki más adatait diktálta be a vele szemben intézkedő rendőröknek Szekszárdon.
Több dolog is volt a rovásán annak a helyi férfinak, aki más adatait diktálta be a vele szemben intézkedő rendőröknek Szekszárdon.
Tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek a rendőrök.
Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan sofőrrel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet.
Vajon hová sietett az a sofőr, aki a Nógrád vármegyei főutat használta versenypályának?
A rendőrök az M3-as autópálya Szabolcs vármegyei szakaszán szűrték ki a forgalomból.
A túlsúlyos szállítmány életveszélyes lehet, főleg, akkor, ha a kereket egy csavar sem (!) rögzíti. Egy másik esetben a sok makk okozott balesetet.
Pénteken nyereményjátékkal egybekötött rendezvényre várjuk az érdeklődőket Kecskemét Főterén – a láthatóság jegyében.
Mindkét napon akadt, aki a megengedettnél jóval többel hajtott.
Három horrorkaraván útját állták a Pest vármegyei rendőrök.
A közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket a rendőrök.
Közel 4000 sofőrt szondáztattak meg a Pest vármegyei rendőrök, tizenhatot kaptak ittasságon.
A héten Komárom-Esztergom vármegye közútjain közlekedésrendészeti ellenőrzésekkel találkozhattak a közlekedésben résztvevők.
Teljes pályazár lesz három hétig a Biatorbágy és Szárliget közötti vasútvonalon, ami Komárom-Esztergom vármegyét is érinti.
Több száz motoros vett részt az Alisca Legends Motoros Baráti Társaság szervezésében megrendezett túrán. A rendezvény zavartalanságát a Tolna vármegyei motoros és gépkocsizó rendőrök, valamint a motoros polgárőrök biztosították.
Csapatban és egyénileg is diadalmaskodtak kollégáink az első nemzetközi közlekedésrendészeti járőrversenyen Szlovákiában.
A megváltozott útviszonyokat figyelmen kívül hagyva, előzgetve száguldott járművével egy sofőr a 21-es főúton.
A rendőrök bírságot szabtak ki a fizetési kötelezettségüket elmulasztó üzembentartóval.
Az egyenruhások ittas és eltiltás hatálya alatt közlekedőket szűrtek ki a forgalomból, de akadt olyan sofőr is, aki a rendőrök szeme láttára előzött záróvonalon.
Az október 23-i hosszú hétvégén két olyan közlekedési baleset is tragédiával végződött, ahol nem használták a biztonsági övet, így az megmenteni sem tudta őket.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenegy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenkettedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Border information
1 hr
3/4 hr
1 hr
1 hr
1/2 hr
1/2 hr
1 hr
1 hr
2 hr
1 hr
1 hr
1/2 hr
1/2 hr
1/2 hr