Kihasználta a helyzetet
Lezárult a nyomozás annak a nőnek az ügyében, aki nem leadta, hanem eltette azt a pénztárcát, amit egy kiskundorozsmai boltban talált.
Lezárult a nyomozás annak a nőnek az ügyében, aki nem leadta, hanem eltette azt a pénztárcát, amit egy kiskundorozsmai boltban talált.
Kapocska Richárd főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség (KR) Költségvetési Igazgatóság igazgatási osztály helyszínibírság-nyilvántartó csoportjának előadója több mint húsz évvel ezelőtt kezdte az ökölvívást. Nagypapája volt a példaképe, aki szintén ezt a sportot űzte.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetői és az Igazságügyi Minisztérium Szegedi Áldozatsegítő Központ koordinátora közös értekezleten határozták meg az együttműködés jövőbeni célkitűzéseit.
Wales lakott területein 30-ról 20 mérföld/órára csökkentették a sebességhatárokat szeptember 17-től. Az Egyesült Királyságban ez az első ilyen átfogó korlátozás. Nemcsak néhány úton, hanem szinte mindenhol. Az ellenzők szerint ez támadás az autósok ellen, a korlátozás mellett érvelők szerint kevesebb lesz a halálos kimenetelű baleset.
A közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket a rendőrök Zala vármegyében.
A nagyatádi rendőrök egy ötvöskónyi nőt hallgattak ki gyanúsítottként.
A füzesabonyi nyomozók két kompolti lakost vettek őrizetbe.
A győri rendőrök egy 42 éves sofőrrel szemben intézkedtek, aki gépkocsijával egy biciklist gázolt el.
A szombathelyi rendőrök a helyszínen elfogták azt a 41 éves férfit, aki egy gyógyszertárba tört be tegnap éjjel.
Székesfehérvári zsaruk már a bejelentések idejéből és jellegéből sejtették, a városban és a környékén kik fosztogatnak nyugdíjasokat. Abban is bizonyosak voltak, hogy átmeneti szálláson kell keresni R. Jánost (37) és K. Szilviát (34). Mindenre ráhibáztak!
Border information
1/2 hr
1 hr
1 hr
2 hr
1 hr
1/2 hr
1/2 hr
1/2 hr
1 hr
2 hr
1 hr
1 hr
4 hr
1/2 hr