Hotelból loptak
Az egyik férfi az épületben zsákmányolt, a társa addig figyelte a környezetet. Mindkét elkövetőt azonosították a komáromi rendőrök, ellenük a büntetőeljárást befejezték.
Az egyik férfi az épületben zsákmányolt, a társa addig figyelte a környezetet. Mindkét elkövetőt azonosították a komáromi rendőrök, ellenük a büntetőeljárást befejezték.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai rendőrautóval vitték „munkahelyére” névnapján az óvodást.
A járművet a belga hatóság körözte.
A csornai rendőrök Himod külterületén egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A kecskeméti rendőrök befejezték a nyomozást.
A Pest megyei rendőrök keresik azt a sofőrt, aki hat külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
A ceglédi járőrök rövid úton elfogták azt a 27 éves helyi férfit, aki két autót feltört, el is akarta tolni, végül ellopott egy autórádió csatlakozót és elmenekült. Bíróság elé állítását kezdeményezik.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök két szerb csempészt vettek őrizetbe és 10 illegális migránst tartóztattak fel.
A KR NNI nyomozói fogták el, majd vették őrizetbe azt az ilki lakost, aki több mint öt éven keresztül kényszerített prostitúcióra egy fiatal nőt.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. február 16-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 269 határsértőt tartóztattak fel és 161 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Border information
2 hr
1 hr
1 hr
1 hr
1 hr
1/2 hr
1/2 hr
2 hr
1 hr
2 hr
2 hr
1 hr
1 hr
4 hr
1/2 hr