Pillanatnyi figyelmetlenség, súlyos következmény

Felborult egy személygépkocsi a 44-es számú főút Kondoros és Kétsoprony közötti szakaszán. A jármű vezetője szabálytalanul előzött, ezután történt a baleset. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Felborult egy személygépkocsi a 44-es számú főút Kondoros és Kétsoprony közötti szakaszán. A jármű vezetője szabálytalanul előzött, ezután történt a baleset. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Békésen, a Szarvasi utca és a Vásárszél utca kereszteződésében egy kisteherautó vezetője nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpár vezetőjének. A motoros ezért fékezett, elesett és nekiütközött a teherautónak. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Jogosítvány nélkül vezetett egy lejárt műszaki érvényességi idejű, kopott gumiabroncsokkal felszerelt autót egy férfi Kondoroson. Miután fának ütközött vele, lopott egy kerékpárt és azzal akart Gyomaendrődre eljutni. A rendőrök leállították és lefoglalták tőle a biciklit.
Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsít a rendőrség egy kerékpárost, mert Medgyesbodzás és Medgyesegyháza között összeütközött miatta két autó, de ő nem állt meg. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A 44-es számú főút Békéscsaba és Gyula közötti szakaszán 3 óra alatt három autós hajtott el a sebességmérő műszer előtt 150-nél gyorsabban. A rendőrség ismét felhívja a figyelmet arra, hogy a gyorshajtás balesethez vezethet, télen pedig különösen veszélyes gyorsan hajtani.
Túlterhelt járműszerelvényt állítottak le a rendőrök Békés megyében, az M44-es autóúton.
Maradandó fogyatékossága lett annak a motorosnak, aki egy robbanómotoros kerékpárral közlekedő férfival ütközött össze. A balesetet a gyanú szerint a kerékpáros okozta. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Nem működött a gyújtáskapcsoló, ezért kívülről indított be egy traktort egy férfi Medgyesegyházán. A jármű sebességben volt, elindult és elütött egy nőt.
Személygépkocsi ütött el egy gyalogost Dévaványán, a gyalogos férfi életét vesztette. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Árokba sodródott egy személygépkocsi a 47-es főúton, Csorvás közelében. A jármű vezetője alkoholt és kábítószert is fogyasztott. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Két hét alatt négy olyan közlekedési baleset történt Békéscsabán és környékén, amelyekben biciklisek sérültek meg azért, mert a kerékpárúton nem adták meg nekik az elsőbbséget. A rendőrség fokozott óvatosságot kér a járművezetőktől!
Három óra alatt több mint hatvan gyorshajtót mért be a rendőrség traffipax készüléke a 44-es számú főúton, Békéscsaba és Kondoros között. A szabálysértő autóvezetők közül többen is 130 km/óra feletti sebességgel hajtottak.
Pusztaottlaka külterületén fának ütközött és kigyulladt egy személygépkocsi. A jármű vezetője a helyszínen életét vesztette.
Rokkantkocsival akarta kipróbálni a nemrégiben átadott M44-es gyorsforgalmi utat egy szarvasi férfi. A rendőrök, a balesetveszélyes helyzetet látva megállították az idős embert, majd az útellenőr hazavitte.
Egy nap kétszer is lefényképezett a traffipax egy személygépkocsit a 47-es számú főúton, mert az autó vezetője jelentősen túllépte a megengedett sebességhatárt.
Személygépkocsi ütött el egy nőt Tótkomlóson, az idős asszony életét vesztette. Az autó vezetője későn fékezett, ezért nem tudta elkerülni az ütközést. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Elsodort egy kerékpáros férfit egy személyautó Szeghalom külterületén. A biciklis férfi sötét ruhában, láthatósági eszközök nélkül közlekedett a sötétben.
Légi balesetet szenvedett és súlyosan megsérült egy férfi Mezőberényben. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Fénysorompónak ütközött egy autó Mezőkovácsháza közelében. A sorompó, ami éppen tilos jelzést mutatott, a sínekre borult. A közeledő vonatot a vezető megállította, így a balesetben senki nem sérült meg. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Végegyháza külterületén áttért a szemközti sávba egy személygépkocsi és összeütközött az ott érkező autóval. A frontális karambolban egy férfi életét vesztette. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Border information