Zavartalanul haladhat a forgalom a 88-ason
Megszűnt az útlezárás.
Megszűnt az útlezárás.
Zavartalanul halad a forgalom.
A balesetben egy személy életét vesztette.
A szabálytalanul rögzített rakomány az úttestre borult.
Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a Dunakeszi Rendőrkapitányság munkatársai.
Közlekedési baleset miatt félpályás útlezárásra számíthatnak a közlekedők Vas megyében.
Az M1-es autópálya felhajtójánál rakomány borult az útra.
A 2014. november 14. és november 16. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közlekedésben résztvevők.
A menet haladásának megfelelően folyamatosan frissítjük közleményünket.
Továbbra is tart a halálos baleset helyszínelése Rakamaz közelében.
A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 9 óra 45 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.
Árokba hajtott egy személygépkocsi, egy ember sérült.
A rendőrök a főút balesettel érintett szakaszát a helyszínelés idejére 06 óra 30 perckor teljes szélességében lezárták.
A rendőrök befejezték a helyszíni szemlét.
Befejezték a helyszínelést a rendőrök Zalaegerszeg külterületén.
A rendőrök befejezték a helyszíni szemlét Szigetszentmiklóson.
Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a zalai rendőrök a 74-es főúton, Zalaegerszeg külterületén. A balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett a középkorú férfi, hogy a kórházban elhunyt.
Egy kisteherautó szalagkorlátnak ütközött.
A Nagyvenyim közelében 2014. november 1-jén történt halálos közúti közlekedési balesettel kapcsolatban dr. Bordács István védő által a médiatartalom-szolgáltatóknak állított, tényként közölt információk a valóságnak nem felelnek meg.
Két személy megsérült.
Border information