Helyreállt a forgalom a 84-es főúton
Újkér és Nemeskér között három autó ütközött össze, senki nem sérült meg.
Újkér és Nemeskér között három autó ütközött össze, senki nem sérült meg.
Az 51-es számú főúton, Dunaharasztinál ismét zavartalanul halad a forgalom.
Újkér és Nemeskér között három gépkocsi ütközött össze.
Teljes útlezárás mellett zajlik a műszaki mentés.
A Gerence patak áradása miatt lezártak egy útszakaszt Veszprém megyében.
A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, a félpályás útlezárást 10 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.
A váci rendőrök őrizetbe vették azt a 23 éves férfit, aki a 2. számú főúton balesetet okozott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának és a Célkörözési Osztályának munkatársai elfogták azt a férfit, aki 2014. augusztus 17-én balesetet okozott a Margit körúton, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
A 85-ös főúton személygépkocsi gyalogost gázolt. A férfi a helyszínen életét vesztette.
A rendőrök félpályás útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 20030/1560/2014. bü. számon indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A forgalom zavartalanul halad.
Teljes szélességében lezárták a Budapest felé vezető pályatestet.
Gépjármű gyalogost gázolt, a főút forgalmát elterelik.
A forgalom zavartalanul halad.
Egy személygépjármű szalagkorlátnak ütközött, a leállósávon halad a forgalom a helyszínelés idején.
Egy 52 éves gyalogost ütöttek el a főút 86-os kilométerénél.
Rendőrök és polgárőrök lassítják a forgalmat két újabb vízátfolyás miatt a Veszprém megyei Csót és Nagygyimót között.
A Veszprém megyei Béb határában két nagyobb vízátfolyás miatt végeznek forgalomlassítást a rendőrök és a polgárőrök.
Szigetvár és Szentlászló között személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, 19 óra 3 perckor a helyszíni szemlét és a műszaki mentést befejezték.
Border information