Ketten sérültek

Tolna megye útjain az elmúlt 72 órában egy sérüléses baleset történt.
Tolna megye útjain az elmúlt 72 órában egy sérüléses baleset történt.
A dorogi rendőrök két gépjárművezetővel szemben intézkedtek, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak.
A rendőrök Hajdúsámsonban intézkedtek a sofőrrel szemben.
A pécsi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 22 éves helyi férfi ellen indítottak járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt.
A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a közlekedés biztonsága ellen vétettek Tószegen.
A Jászberényi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök horrorkaravánt szűrtek ki a közúti forgalomból Kenderesen.
A szemtanúk ismerték fel a debreceni gyalogosgázolás feltételezett elkövetőjét. A férfi autójának szélvédője még akkor is úgy le volt fagyva, hogy alig lehetett kilátni rajta.
A rendőrség, a katasztrófavédelem és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai hajtottak végre közlekedésrendészeti ellenőrzést a Kisbéri Rendőrkapitányság területén.
A rendőrök több településen végeztek sebességellenőrzést Komárom-Esztergom megyében.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhárom ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év hatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A szombathelyi rendőrök büntetőeljárást indítottak a férfival szemben.
A sebességmérés tapasztalatai azt mutatják, hogy a járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás kimagasló baleseti kockázatával.
Egy napon, négy balesetben négy kerékpáros sérült Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Az M3-as autópálya hajdú-bihari szakaszán segítettek az egyenruhások.
Vezetői engedély nélkül közlekedett és a sebességhatárt is túllépte a személyautó vezetője.
A vásárosnaményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A városban is súlyos baleseteket okozhatunk, ha nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedünk.
A rendőrök 130.000 forint bírság kiszabása mellett közlekedési előéleti pontot is megállapítottak a Szolnok belterületén közlekedő gyorshajtónak.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Border information