Közlekedésrendészet

Sokkal több, mint a duplája

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megéri rohanni? A statisztikai adatok azt mutatják, hogy nem, ennek ellenére még mindig a fő baleseti okok között szerepel a gyorshajtás.

Forgalomból kiszűrt sofőrök

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrrel szemben intézkedtek az év 19. hetében.

Ez már több volt, mint a duplája

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 22-es főút 5-ös kilométerszelvényében mértek be a rendőrök egy extrém gyorshajtót Nógrád vármegyében.

Egy nap, két útszakasz, három gyorshajtó

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megengedettnél jóval gyorsabban hajtó autósokat mértek be a műszerek. A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a gyorshajtás növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát.

Majdnem háromszoros

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

50 km/h helyett 143 km/h-val száguldott egy autós Zalaegerszegen.

A biztonságos közlekedés érdekében

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt akció Marcali és Nagyatád vonzáskörzetében, hetvenegy szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.

Újabb buszsávellenőrzés

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretei között ellenőrizte a buszsávok szabály szerinti használatát 2025. május 5-én és 7-én.

Veszélyesek! Az ittas sofőrök veszélyesek!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennégy ittas sofőrrel szemben intézkedtek az év 18. hetében.

550 gyorshajtás Óbudán

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az áprilisi sebességmérések adatai a III. kerületből.

Összehangolt ellenőrzést tartottak

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szigetszentmiklós térségében hajtottak végre közlekedési akciót a hatóságok.

Három perc alatt duplázott

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetek megelőzése érdekében folyamatos a sebesség-ellenőrzés Nógrád vármegyében.

Egy hét, egy kerület, 54 gyorshajtó

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2025. április 28. és május 4. között ismét több helyszínen mértek.

Közös ellenőrzés a BKK-val

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A buszsávok szabályos használatát ellenőrizte 2025. április 29-én és 30-án a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Border information