Közlekedési összefoglaló Tolnából
Az elmúlt 72 órában 10 balesetről érkezett bejelentés, négy esetben személyi sérülés is történt.
Az elmúlt 72 órában 10 balesetről érkezett bejelentés, négy esetben személyi sérülés is történt.
A BRFK, a BKK és a Közlekedési Hatóság ismét közös akciót tartott; a személyfuvarozókat és járműveiket vizsgálták.
Az elmúlt napokban Zalaegerszegen megszaporodtak azok a rendőri intézkedések, amelyek segédmotoros kerékpárral közlekedő fiatalokat érintettek. Szabályokat hágnak át, elhajtanak az egyenruhások elől, gyalogosokat veszélyeztetnek.
Minden lehetséges alkalommal, és helyzetben hangsúlyozzuk: a biztonsági öv életeket menthet!
Ittas rolleres, kerékpáros, és még kettő szintén ittas járművezető okozott balesetet egy hét alatt. A rendőrök azonban tizenhét ittas és egy bódult sofőr szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még azok balesetet okozhattak volna.
Vezessenek fokozott óvatossággal még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla.
Egy férfi jogosítvány és bukósisak nélkül egykerekezett motorjával Budapesten, míg a másik árokban landolt autójával Debrecen közelében. Mindketten ittasak voltak.
Tamásiban reklámtáblának, a 61-es főútról letérve fának ütközött egy ozorai férfi.
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt.
A Bács-Kiskun vármegyei egyenruhások az M5-ös sztrádát pásztázták a levegőből. Tehergépjárművel történő szabálytalan előzés miatt 5 bírságot szabtak ki.
A legnagyobb szigorral vonják felelősségre a rendőrök a sofőrt.
A rendőrök kiszűrték a forgalomból a sofőrt, mielőtt balesetet okozhatott volna.
A zéró tolerancia minden gépi meghajtású járművet vezetőre egyaránt vonatkozik!
A rendőrök nyolc óra alatt 5012 gépkocsi sebességét ellenőrizték, közülük 91 sofőr hajtott gyorsabban a megengedettnél.
A BRFK és a BKK a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban.
Két autó ütközött össze az Udvarhelyi utca és a Hunyadi tér kereszteződésénél.
Drónnal is figyelték a leállósáv szabálytalan használatát a budapesti rendőrök. A szabályszegőkre összesen több mint kétmillió forint bírságot szabtak ki.
A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.
Huszonhárom ittas illetve kettő bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy hét alatt.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki nem állt meg a rendőri jelzésre Baján és menekülés közben elsodort egy motoros rendőrt.