Gépkocsikat rongált Szegeden
A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy járműveket rongált meg ittasan a városban.
A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy járműveket rongált meg ittasan a városban.
Négy település adományozta a járművet, amelyet 2018. április 6-án vettek át a Pest megyei rendőrök.
A rendőrök elfogták azt a kisbárapáti férfit, aki a gyanú szerint lopást követett el Fiadon.
A soroksári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
A hajdú-bihari rendőrök is részt vettek családi sportnapon, amelyre a város autista fiataljait és kísérőiket várták.
A szentendrei rendőrök elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak három férfit.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Bükkszentlászló közelében. Egy motoros vezetés közben elaludt, és elesett.
A komáromi rendőrök elfogták a 39 éves győri férfit.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy sályi fiatalemberrel szemben, aki megfenyegette a busz utasait, majd a járműn állt bosszút, amiért rászóltak.
A Szolnoki Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy tiszatenyői férfi ellen, aki ittas állapotban okozott balesetet.
Border information
1/2 hr
1/2 hr
1/2 hr
1/2 hr
2 hr
1 hr
1 hr
1 hr
1/2 hr
1/2 hr
1 hr
1 hr
1/2 hr
1/2 hr
1 hr
1 hr
1 hr
1 hr
2 hr
1 hr
1 hr
1 hr
3 hr
1/4 hr
1/2 hr
1/2 hr