Közlekedésrendészet

Ittasan okozott balesetet

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

Téglák az úton

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy teherautó rakománya borult le az autópályafelhajtóra.

A biztonságos közlekedés érdekében

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyalogos-átkelőhelyek használatát ellenőrizték a rendőrök Nyíregyházán.

Két megyében megtartott akció

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében tegnap egy összehangolt közlekedésrendészeti akciót tartottak a két megye rendőrei.

Elsőbbségadási kötelezettségét szegte meg az autós

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személygépkocsi sofőrje hajtott motoros elé Enyingen. A balesetből kifolyólag a segédmotor-kerékpár vezetője súlyosan megsérült. Az ügy vizsgálata befejeződött.

Ittasan, engedély nélkül vezetett

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatai járőrök egy 30 éves férfival szemben intézkedtek, aki a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott és még jogosítványa sem volt.

Száguldottak

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai végeztek mozgó gépjárműből sebességellenőrzést a 26-os számú főúton.

„Állj! Elsőbbségadás kötelező”

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

Halmozott - ”vezetni egyébként tudok józanul…”

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a miskolci rendőrök azt a férfit, aki lopott kocsival, ittasan, eltiltás hatálya alatt okozott balesetet. A vétlen autóban egy személy megsérült.

Fennakadtak a hálón

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök összesen közel 800 kilogramm túlsúllyal, három horrorkaravánt vezettek ki a napokban az M0 autóúton.

Roncsderbi - leszakadt a futómű hídja, visszakötötte kötéllel

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesetveszélyes gépjárművet szűrtek ki a rendőrök a forgalomból Sajószentpéteren. Eljárás indult a sofőrrel szemben és a bevonták a közlekedésre alkalmatlan jármű forgalmi engedélyét.

Engedély nélküli vezetés miatt kerültek fogdába

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni és a hosszúpályi rendőrök egy nap alatt három olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akik soha nem rendelkeztek jogosítvánnyal.

Három horrorkaraván kiintve

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök mindegyikkel szemben intézkedtek.

Nem adott elsőbbséget, halálos balesetet okozott

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyula külterületén okozott balesetet egy járművezető. Személyautójával nem adott elsőbbséget egy tehergépkocsinak és összeütköztek. A teherautó utasa, olyan súlyosan megsérült, hogy napokkal később a kórházban meghalt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Border information