Kerékpárost gázolt el egy autó Gödön

Egy személy sérült meg a balesetben.
Egy személy sérült meg a balesetben.
A korábbi balesetnél helyreállt a forgalmi rend.
Hét személyautó ütközött össze, hárman megsérültek.
A balesetben ketten vesztették életüket.
Halálos közúti közlekedési baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 3-as számú főúton.
Ketten vesztették életüket az ütközés következtében.
Ketten sérültek meg a zalaegerszegi balesetben.
Mosonmagyaróvár térségében a főváros felé vezető oldalon négy jármű összeütközött, kilencen megsérültek.
Mosonmagyaróvár térségében a főváros felé vezető oldalon négy jármű összeütközött.
Nagy volt a forgalom az M1-es autópályán 2014. december 20-án, ahol a megszokottnál jóval lassabban lehet haladni. A következő napokban sem várható változás a közúti járműforgalomban.
A sztráda győri elkerülő szakaszán a leállósávban helyszínelnek a rendőrök.
A sofőr járművével megcsúszott és útpadkának hajtott. A mögötte közlekedő nem tudta kikerülni, nekiütközött.
Levél térségében két személygépkocsi frontálisan ütközött.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek.
Megszűnt a félpályás forgalomkorlátozás.
A rendőrök a baleset helyszínelést befejezték, az útlezárást 19 órakor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.
Halálos közúti közlekedési baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26-os számú főúton.
A leállósávban helyszínelnek a rendőrök.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Border information