Vége a félpályás útlezárásnak 6-os számú főúton

2015. 02. 09., h - 12:30
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét zavartalanul halad a forgalom.

Ahogy azt korábban közöltük, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2015. február 9-én 10 óra 42 perc körüli időben a 6-os számú főúton, Istvándi belterületén. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint – eddig tisztázatlan körülmények között – két személygépjármű ütközött. A balesetben két személy sérült. A helyszínelés és a műszaki mentés idején félpályás útlezárás volt érvényben, melyet 12 óra 25 perckor feloldottak, a forgalom zavartalanul halad.


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.