Hibát hibára halmozott
Forgalomból kivont gépkocsival, biztosítás nélkül, ráadásul ittasan közlekedett gépkocsijával egy férfi Balatonlellén. Jogosítványa sohasem volt.
Forgalomból kivont gépkocsival, biztosítás nélkül, ráadásul ittasan közlekedett gépkocsijával egy férfi Balatonlellén. Jogosítványa sohasem volt.
A rendőrök összesen 39 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrség eljárást indított 26 sofőrrel szemben.
A hétvégén kilencszer intézkedtek ittas járművezetővel szemben a rendőrök Somogy megye útjain, közülük hat sofőrnél más szabályszegésekre is fény derült.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a járművezetők a téli időszakban is biztonságosan közlekedjenek.
A hajdú-bihari rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták azt a járművezetőt, aki a gyanú szerint elütött egy férfit Debrecenben.
A szigetszentmiklósi rendőrök előállították azt a 28 éves férfit, aki a gyanú szerint egy piros jelzésnél álló személygépkocsinak ütközött, majd gondolkodás nélkül továbbhajtott.
Kábítószert fogyasztott az a sofőr, akit a tatai rendőrök szűrtek ki a forgalomból. Az autójában a járőrök emellett viperát és boxert is találtak.
Az akció ideje alatt a rendőrök a figyelmüket elsősorban az ittas vagy bódult állapotban lévő járművezetőkre irányították.
A rendőrségi akció elsősorban az ittas és bódult állapotban lévő járművezetők kiszűrésére irányult.
Összehangolt akció a Balaton déli partján, több mint száz szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
Leparkolt egy sofőr Siófokon, de a kéziféket elfelejtette behúzni.
A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki 2021. december 14-én 21 óra körül, Debrecenben a Pósa utcában elütött, egy korábban elesett, és emiatt az úttesten fekvő gyalogost, aki a helyszínen belehalt sérüléséibe. A gépjármű vezetője megállás, és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
A rendőrök az egy hétig tartó akció során 1335 járművezetőt ellenőriztek a megye illetékességi területén.
A dabasi rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett, kocsijával árokba hajtott.
A gyanú szerint bódult állapotban vezetett és kocsijával nekiment egy másik autónak egy férfi Békéscsabán, az Erzsébet hídon. Az ütközés után elhajtott a helyszínről, a rendőrök azonban 3 órán belül megtalálták.
Rajta kívül több mint 30 járművezetővel szemben intézkedtek két nap alatt a budapesti rendőrök a buszsávok szabálytalan használata miatt.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Az idős férfi rosszul lett vezetés közben.
Közlekedési akció keretében ellenőrizték az ittasan közlekedőket a megyeszékhelyen.