90 helyett 161 és 169

2022. 03. 26., szo - 08:36
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A két járművezető Érsekvadkert közelében követett el szabályszegést.

A közlekedési balesetek megelőzése érdekében folyamatosak az ellenőrzések a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság területén, ezért a rendőrök 2022. március 19-én ismét nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a gyorshajtókat kiszűrjék a forgalomból.

A közlekedésrendészeti akció során a hatóság tagjai több olyan gépjárművezetővel szemben intézkedtek, akik a megengedett sebességhatárt túllépve közlekedtek. Így tettek az ellen a két személygépkocsi vezetővel szemben is, akik a 22-es számú főúton, Érsekvadkert közelében követtek el szabályszegést. Az egyik sofőr 90 km/óra helyett 161 km/óra, a másik 169 km/óra sebességgel közlekedett. A rendőrök a szabálysértők részére 90.000 forint közigazgatási bírságot és hat előéleti pontot szabtak ki.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy közlekedésük során mindig tartsák be az adott útszakaszon érvényes közlekedési szabályokat és a sebességhatárokat. 

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtó járművezetők felelőtlen magatartásukkal nem csak a saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.