Országos határrendészeti összesítő
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Baleset-megelőzési Bizottság Szolnokon rendezte meg a XI. Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny megyei döntőjét.
Rossz körülmények között tartottak kutyákat egy háznál Gyomaendrődön. A tulajdonos elutazott, és egyik ismerősére bízta az állatokat, de ő sem viselte rendesen a gondjukat, ezért az egyik kutya el is pusztult. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A debreceni bűnügyesek befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfivel szemben, aki a gyanú szerint több mint 30 bűncselekményt követetett el Debrecenben és Győrben.
A tiszanánai férfi korábban temetőből is lopott.
Rendszeres a magyar és szlovák rendőrök közös szolgálatellátása Esztergomban és Komáromban.
Az oroszlányi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 45 éves oroszlányi lakossal szemben, aki más nevében töltött ki adás-vételi szerződést.
A rendőrök egy Dunaújvárosban történt közúti közlekedési balesettel összefüggésben kérik a lakosság segítségét.
A rendőrök a 81-es számú úton állították meg a teherautót.
A rendészeti fakultációs képzésben résztvevő fiatalok immár az oktatás sajátosságainak megfelelő szaktanteremben tanulhatnak.
Border information
1/2 hr
2 hr
2 hr
2 hr
1/2 hr
1 hr
2 hr
1/2 hr