Burkoló és szigetelési munkákat vállalt, majd lelépett a megrendelők pénzével
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 30 éves helyi férfit.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 30 éves helyi férfit.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben a gyanúsított szétverte a kávézó mellékhelyiségét.
Kábítószer volt abban az autóban, amelyet a Szabolcs megyei nyomozók vontak intézkedés alá az M3-as autópályán.
Jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság, lopás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Tamási Rendőrkapitányság egy 48 éves pári és egy 52 éves nagykónyi lakossal szemben.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 50 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A német, magyar és román rendőrökből álló közös nyomozócsoport ütött rajta az emberkereskedelemből élő nemzetközi bűnszervezeten, akik kiszolgáltatott helyzetben élő embereket koldulásra kényszerítettek.
A sofőr 18 illegális migránst akart Ausztria területére juttatni.
A férfi hét illegális migránst akart Ausztriába fuvarozni.
Egy tolnai nyomozó és egy dombóvári balesetvizsgáló vehette át első tiszti kinevezését Budapesten.
A hajdúnánási rendőrök őrizetbe vették.
Border information
1/2 hr
1 hr
1 hr
1 hr
1/2 hr
1/2 hr
1/2 hr
1/2 hr
1 hr
1 hr
2 hr
1 hr
3/4 hr
1/2 hr