A zökkenőmentes közlekedésért
A megváltozott forgalmi rend szabályainak betartását ellenőrizték a fővárosi rendőrök a IX. kerületben.
A megváltozott forgalmi rend szabályainak betartását ellenőrizték a fővárosi rendőrök a IX. kerületben.
A győri rendőrök befejezték a nyomozást azzal a fiatallal szemben, aki jogosulatlanul vásárolgatott egy sértett bankkártyájával.
A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az egy évvel ezelőtt lefoglalt 480 milliárd forintot meghaladó prekurzort az egyik magyarországi hulladékégetőben semmisítették meg. A rekordfogás kapcsán kábítószer készítésének elősegítése miatt egy 50 éves isaszegi férfit már gyanúsítottként hallgatott ki a KR NNI.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Takács Zuzana és Ádám Bence emberi helytállásáért és az iskolaőri szervezetben ellátott kimagasló szakmai tevékenységéért vehetett át kitüntetést dr. Kozma Ákostól, az Alapvető Jogok Biztosától.
A helyszínelés továbbra is zajlik az M1-es autópálya 72. kilométerénél, a sztráda Győr felé vezető oldalán.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalemberek azonosításához.
A kiskörei nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrség a 67-es kilométerszelvénynél letereli a forgalmat a Győr felé vezető oldalon.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az online bűncselekmények megelőzését, felderítését célzó Mátrix Projektben a Békés vármegyei kibernyomozók egy férfi és négy nő ellen indítottak büntetőeljárást, mert csalással szerzett pénzt utalgattak. Volt, akinek John Travolta néven mutatkozott be az az idegen, akinek a kéréseit teljesítette.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Több mint egy tucat bűncselekményt elkövetett egy 24 éves kecskeméti férfi, akit korábban már őrizetbe vettek, de ismét bűnözött és ezúttal sem úszta meg a felelősségre vonást.
Nagy nyereség reményében se adjuk ki ismeretleneknek a személyes és a banki adatainkat, ne telepítsünk távoli elérést biztosító programokat az eszközeinkre!
A rendőrök a BRFK és a BKK együttműködésének keretében ellenőrizték az 1-es villamos teljes vonalhosszát.
Gyalogátkelőhelyen ütött el lányt egy autós Békéscsabán. A férfi nem állt meg, elhajtott. Négyen utaztak vele, a nők először nem értették, miért indul ellenük is eljárás, hiszen ők nem csináltak semmit. Hát éppen ez a baj!
A megváltozott forgalmi rend szabályainak betartását ellenőrizték a fővárosi rendőrök a IX. kerületben.
A győri rendőrök befejezték a nyomozást azzal a fiatallal szemben, aki jogosulatlanul vásárolgatott egy sértett bankkártyájával.
A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik.