Jelentkezzen, ha látta a balesetet!
A debreceni rendőrök egy közúti közlekedési baleset szemtanúinak jelentkezését kérik!
A debreceni rendőrök egy közúti közlekedési baleset szemtanúinak jelentkezését kérik!
Fejér vármegyében a rendőrök 70 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, 9 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból, továbbá ellenőrizték passzív a biztonsági eszközök használatát és a sebességhatárok betartását is.
Negyven szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.
A rendőrök a spanyol hatóságok által körözött járművet lefoglalták. A sofőr ellen büntetőeljárás indult.
A szolnoki nyomozók egy lopás helyszínén kábítószergyanús növényre utaló szagra lettek figyelmesek. A helyiségben több tő cserepes kendert, valamint szárított növényi származékot találtak.
Egy 27 éves nő akart véget vetni az életének Dunavecsén, a Duna-parton, de a járőrpáros szerencsére időben érkezett.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Kegyetlen terepviszonyok között gyakorolták az autóvezetést azok a rendőrök, akik vagy külszolgálatba igyekeznek, vagy hazai munkájuk teszi indokolttá, hogy speciális gépjárművezetői tudásra tegyenek szert.
Érd térségében torlódás várható a fővárosból kifelé vezető oldalon.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Teljes lezárás a Balaton felé vezető oldalon, Pázmánd térségében.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Keszthely közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. évi tevékenységéről számolt be a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése előtt Vörös Ferenc r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány. A testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
A 14 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves lányt.
Az egyik körzeti megbízott a kezét is megégette, miközben segített egy bajba jutott asszonynak.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves fiút.
Választási plakátra írt antiszemita szöveget, korábban a meleg közösség tagjai ellen uszított graffitijével egy idős férfi Ferencvárosban. A rendőrök azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki.