Márkás termékeket sikkasztott

2019. 11. 22., p - 12:05
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 19 éves nőt, aki a gyanú szerint korábbi munkahelyén sikkasztott.

A nyomozás adatai szerint a 19 éves nő 2019. augusztus 8-át követően egy üzletben történő munkavégzése során több alkalommal jogtalanul eltulajdonította a rábízott, az üzlet tulajdonát képező márkás cipőket és ruházati termékeket. A megalapozott gyanú szerint a nő az áruk üzletbe érkezését követően, azok kirakodása során a termékekre az áruvédelmi eszközt nem helyezte fel. Ezt követően a ruházati termékeket egy kartondobozba betette, majd személygépkocsijával elszállította.

Az esetről történt feljelentést követően a rendőrök az ügyben végzett széleskörű adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét.

A rendőrök a 19 éves nőt 2019. november 21-én százhalombattai otthonában elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A rendőrök a nő lakcímén tartott kutatás során a bűncselekményből származó tizenhét pár márkás cipőt, valamint tíz darab márkás ruházati terméket találtak és foglaltak le.

" "

Ellene az eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.