Forgalomkorlátozás lesz érvényben 2022. március 15-én Pápán

2022. 03. 11., p - 08:17
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nemzeti ünnep miatti megemlékezés idején Pápán, a belvárosban számíthatnak a közlekedők útlezárásra.

Pápán a Jókai Mór utcát - a Szalmavári Kovács János utca kereszteződésétől a Böröczky dombig – 2022. március 15-én 8 órától a rendezvény befejezéséig (kb. 12 óra 30 percig) – teljes szélességében lezárja a rendőrség.

A Jókai Mór utcába érkező forgalmat a Szalmavári Kovács János utcára, a Szalmavári Kovács János utcáról érkező forgalmat a Csókai körforgalom irányába terelik az egyenruhások.

A Zimmermann utcában a parkolóból elinduló járműveket az Anna tér felé, a Széchenyi István utca irányából érkező járműveket a Zimmermann utca, illetve az Árok utca irányába, míg a Séllyei utcából elinduló járműveket a Széchenyi István utca felé irányítják a rendőrök és a polgárőrök.

A Fő tértől és a Deák Ferenc utcából, valamint az Ady Endre sétányról érkező járművek csak a Szabadság utca irányába haladhatnak tovább. A zárást követően a forgalom kizárólag a Szabadság utca, Beke József utca, Tókert utca és a Dózsa György utca irányába haladhat, a Böröczky domb és a Március 15. tér felé nem.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.