Drogprevenciós Napok Törökbálinton

2018. 03. 24., szo - 18:30
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Immár harmadik alkalommal tartották meg a bűnmegelőzési programot a Zimándy Ignác Általános Iskolában.

A törökbálinti Zimándy Ignác Általános Iskola igazgató-helyettese, Lengyelné Tóth Ágnes nyitotta meg a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Drogprevenciós Napokat 2018. március 22-én. A kétnapos rendezvényen a célközönség elsősorban a hetedikes és nyolcadikos évfolyam tanulói voltak. Az előadásokat az Iskola Rendőre, Kovács Csaba r. főtörzsőrmester tartotta, aki nagy hangsúlyt fektetett a veszélyhelyzetek felismerésére, a döntéshozatalra, a lehetséges következményekre és baj esetén a segítségkérés fontosságára és lehetőségeire.

A nyolcadikos gyerekek tesztlap kitöltésével tették próbára ismeretüket, hiszen ők már tavaly is hallhatták az Iskola Rendőre és a bűnmegelőzési előadó intelmeit drogprevenciós témakörben.

A témával kapcsolatban az alábbi bűnmegelőzési tanácsokat ajánlja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság:

  • Tudj nemet mondani arra, ha barátaid alkohollal, vagy cigarettával kínálnak!
  • Nem attól lesz valaki felnőtt, ha legális vagy illegális drogokat fogyaszt.
  • A droghasználat során minden esetben kialakul a függőség a szerrel kapcsolatban, ezért a legjobb, ha nem is próbálod ki azokat.
  • A kínálásra mondj nemet és egyben javasolj egy másik lehetőséget a szabadidő hasznosabb eltöltésére

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.