Őrizetben a fiatalkorú csellengő

2015. 06. 09., k - 13:15
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök beazonosították és elfogták azt a 16 éves fiút, aki a megalapozott gyanú szerint 2015-ben 11 bűncselekményt követett el.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. március 12-én 18 óra 15 perc és 20 óra közötti időben egy kecskeméti családi házba ismeretlen elkövető betört és onnan karórát, arany ékszereket, televíziót és DVD lejátszót tulajdonított el.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A helyszíni szemle adatai és az adatgyűjtések eredményeképpen a nyomozók beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 16 éves helyi lakost. A rendőrök 2015. június 8-án 6 óra 30 perckor kecskeméti tartózkodási helyén elfogták a fiatalkorút, aki ellen a Kecskeméti Rendőrkapitányság korábban eltűnés miatt körözést rendelt el.

 

A megalapozott gyanú szerint a fiatal 2015 februárjától további 9 vagyon elleni és 1 köznyugalom elleni bűncselekményt követett el, illetve 2015-ben a Kecskeméti Rendőrkapitányság 18 alkalommal folytatott körözési eljárást a fiú eltűnése miatt.

 

A terheltet gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!