Pályaorientációs program a kapitányságon

2023. 06. 13., k - 14:29
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

​​​​​​​A hatodik és hetedik osztályos diákok a rendőri szolgálattal ismerkedtek a Veszprémi Rendőrkapitányság pályaorientációs programján. 

A helyi Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola két osztálya látogatott el 2023. június 13-án a Veszprémi Rendőrkapitányság pályaorientációs programjára. Elsőként a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának vezetője tartott előadást a diákoknak a nyomkutatás- és rögzítés technikáiról. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót a drónok használatáról a rendőrségi munkában, amelyet egy kisfilm is szemléltetett. A diákok maguk is kipróbálhatták a bűnügyi technikusok által használt egyes eszközöket. A program során a közrendvédelmi osztály munkatársa intézkedéstaktikai foglalkozást tartott a diákok bevonásával, majd a gyerekek testközelből is megismerkedhettek a csapatszolgálati eszközökkel, testpáncéllal.

A pályaorientációs program során a fiatalok felvilágosítást kaptak a rendészeti technikumi képzésről és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jelentkezés feltételeiről.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.