Dolgozók fizetését lopták el

2021. 02. 10., sze - 07:38
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öltözőszekrényt törtek fel, majd távoztak a fizetésekkel.

A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást három bátonyterenyei lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi 2021. január 27-én 22 óra körüli időben megjelentek egy lőrinci telephelynél, azzal a szándékkal, hogy ellopják a dolgozók fizetését. Míg az egyik férfi nem messze a telephelytől leparkolva várt a kocsiban, addig másik két társa bement a telephely öltözőjébe, majd az öltözőszekrényt megrongálva hozzáfértek a készpénzzel teli borítékokhoz, amiket magukhoz vettek majd távoztak a helyszínről.

Az adatgyűjtést követően a hatvani rendőrök azonosították a 34 és két 35 éves bátonyterenyei lakosokat, akiket a napokban előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, melyen beismerő vallomást tettek.

.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!