Karórát lopott a házból

2018. 10. 13., szo - 07:54
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a dunaföldvári férfi ellen.

A Dunaföldvári Rendőrőrs eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen. 

Az 50 éves férfi a nyomozás adatai szerint 2018. július 24-én délután egy dunaföldvári ház konyhájából ellopott egy karórát. A bűncselekménnyel mintegy 50 000 forint kárt okozott.

A rendőrök a nyomozás eredményként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, melynek során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A rendőrök az ellopott órát megtalálták, lefoglalták és a sértettnek visszaadják.

A Dunaföldvári Rendőrőrs munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!