Megütötte, megrúgta, majd kirabolta

2018. 11. 26., h - 15:03
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2018. november 11-én 3 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy férfit megvertek egy balmazújvárosi utcában és elvették a pénztárcáját.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol a sértett elmondta nekik, hogy miközben kerékpárját tolta, egy ismeretlen férfi minden ok nélkül megütötte, majd amikor elesett, belerúgott és kivette a tárcáját a zsebéből.

A járőrök a beszerzett információk alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a nyomozók még aznap elfogtak és előállítottak a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A 20 éves férfi beismerő vallomást tett. A nyomozó hatóság a helyi lakost őrizetbe vette és vele szemben rablás, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatta a nyomozást.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.