Ruhát lopott Szegeden

2018. 12. 02., v - 08:09
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát egy makói fiatallal szemben, aki rövid időn belül kétszer lopott egy szegedi bevásárlóközpontból.

A fiú 2018. október 16-án két pólót akart ellopni egy üzletből, de a biztonsági személyzet tetten érte. A kiérkező rendőrök a táskájában egy farmernadrágot is találtak. Kiderült, hogy azt nem sokkal korábban az áruvédelmi eszköz eltávolításával vitte el egy másik boltból.
A fiatalt előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során beismerte tettét. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban az ügyészségnek továbbította.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!