Letörte a félsorompót

2022. 02. 02., sze - 09:06
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a 14010/104/2022. bűnügyi számon folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. január 18-án, 7 óra 30 perc körül Kaposváron, a Béla Király utca és a Dombóvár - Gyékényes vasútvonal kereszteződésében a felvételeken látható személy kerékpárral közlekedve, a tiltó jelzés ellenére áthaladva nekiütközött a sorompó csapórúdjának, majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett - tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az átjáróban a tiltó jelzés ellenére áthaladó kerékpáros és gyalogos magatartása egyaránt tilos és életveszélyes! A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.