Hajdú-Bihar megyei összesítő

2021. 07. 27., k - 06:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, akik közül három főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök négy személyt állítottak elő, közülük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!