Rongáltak - a rendőrök napokon belül azonosították a fiatalokat

2020. 08. 12., sze - 14:26
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két alkalommal is megrongálták ugyanazt a feliratot Hajdúnánáson. Garázdaság és rongálás miatt kell felelniük.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három fiatallal szemben.  A nyomozás adatai szerint a 17 és 18 éves gyanúsítottak Hajdúnánáson, a Fürdő utcában szórakoztak 2020. július 26-án 4 óra körül, amikor egyikük a sportpálya melletti „Hajdúnánás” feliratot megpróbálta kiborítani.

Mivel elsőre ez nem sikerült, a fiú – társai biztatására – többször is nekiszaladt annak, ami emiatt megrongálódott. Pechükre a térfigyelő kamera az egész esetet rögzítette, így napokon belül azonosították őket az egyenruhások. A rendőrök a három fiút előállították a rendőrkapitányságra, ahol 2020. augusztus első hetében gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mindhárman beismerő vallomást tettek.

Július második felében, egy 17 éves helyi fiú is megrongálta a feliratot, ő több alkalommal belerúgott abba. A nyomozók őt is kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett. Vele szemben rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!