Német juhászok között cseperedett fel.

– Édesapámtól örökölhettem a fajta iránti rajongást, és életem meghatározó élménye volt, amikor 11 évesen lehetett saját kutyám – idézte fel a rácalmási Von Ralmashof németjuhász-kennel tulajdonosa, aki ekkor már IGP-versenyekre – International Gebrauchshund Prüfung, vagyis a nemzetközi munkakutya-vizsgarend – járt a szülőjével. – Kutyaiskolába is elkísérhettem apámat, otthon pedig élvezettel figyeltem, ahogy tanítgatta a német juhászokat, erre később magam is ráéreztem. Miután a jogosítványt letettem, az „ebzeteket” versenyekre is vittem. Holland és dániai kiállításon is jártam velük, és közben fogalmazódott meg bennem, hogy kiváltom a tenyésztői engedélyt.

Elhatározása miatt szakította félbe rendőrré válását.

– A dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola gépész szakirányán érettségiztem, de a papírral a kezemben már biztos voltam benne, hogy nem gépekkel, hanem emberekkel akarok foglalkozni. Leginkább a rendőri pálya iránt vonzódtam. Egy bevetési egység tagjaként képzeltem el magam, és ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy akkor már küzdősportoltam – magyarázta. – Engedéllyel rendelkező németjuhász-tenyésztő voltam, amikor az Adyligeti Rendőrképző Akadémiára jelentkeztem, és be kellett látnom, hogy az egyik hivatást a másikkal nem tudom összeegyeztetni, ezért a képzést félbehagytam. Édesapámnak ekkor már csak két éve volt a nyugdíjig, és azt mondta, utána besegít a tenyészetben. Ez így is lett, és tavaly visszatértem Adyligetre a tíz hónapos járőrképző tanfolyamra. Idén márciusban szereltem fel a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közrendendvédelmi osztályára. Közben egy régi barátom ajánlására kaptam lehetőséget, hogy megpróbáljam a felvételt a vármegyei mekta állományába, és csatlakozhattam is hozzájuk a csopaki alaptanfolyam után. Augusztusban járt le a próbaidőm. Köztük kezdettől fogva a helyemen érzem magam, bármelyikükre rábíznám az életem, és természetesen küzdősportolunk mindannyian. Az FVMRFK tornatermében egymással is meg szoktunk mérkőzni, elsősorban dzsiudzsicuzunk, de a K1 sem hiányzik a szinten tartásból.

Füle László Gábor hét évvel ezelőtt volt először dzsiudzsicuedzésen.

– Gyerekként magam is a focival kezdtem, de nehezen éltem meg azt a fajta kudarcot, amikor a csapatom azért hasalt el, mert valaki nem vette elég komolyan, és vonzódni kezdtem az egyéni sportágak felé. Íjászkodtam és dzsúdóztam, de pechemre akkor szűnt meg Dunaújvárosban a dzsúdó szakosztály, amikor már kiütközött, hogy a küzdősporthoz van igazán tehetségem. A baráti társaságomnak köszönhetem, hogy hét éve a brazil dzsiudzsicu a szenvedélyem. Ennek az egyik szabályrendszere a grappling, ami egy ütés és rúgás nélküli, összekapaszkodós, földharcközpontú küzdősport maximális koncentrációval és megfeszüléssel. Míg a dzsúdóban egy jó dobás eldönthet egy mérkőzést, a grapplingben ott indul a viadal, ahogy leérünk a földre. Baráti viszonyban voltam az edzővel, Mészáros Márk fekete öves mesterrel, aki hívott, hogy próbáljam ki a brazil dzsiudzsicut, és ráéreztem. Pedig úgy belegyúrtak a tatamiba, hogy hánytam is az edzés végén, akkor először és utoljára. Másfél évvel később harmadik lettem a megyei versenyen, ami nagy löketet adott. Két évvel ezelőtt a Grappling Magyar Bajnokságon voltam harmadik, tavaly a második helyig értem, idén pedig megnyertem a 71 kilogrammos súlycsoportot. Ezért Gyetvai Balázs barna öves mesternek is köszönettel tartozom. Jövőre talán nemzetközi versenyen is kipróbálhatom magam.

Egy plakát lehet csalóka, de a mektás őrmester az életben is nehezebbnek tűnik 71 kilónál.

– Többet nyomok, csak már rutinosan fogyasztok. Erre az országos versenyre öt kilótól kellett megszabadulnom, méghozzá másfél nap alatt, mert akkor derült ki, hogy ebben a súlykategóriában indulhatok, úgyhogy húsz órán át egy korty folyadékot sem ittam, és pulcsiban ugróköteleztem a birkózócsarnok szaunájában, ami ott nem szokatlan látvány. És nem egy 70 fokos, lazítós szaunára kell gondolni, hanem a 90 fokos meghalósra. A Terrorelhárítási Központ tavalyi Budo- és Küzdősport Gálája előtt 82 kilóról mentem le 69-re; az volt az eddigi legmegterhelőbb fogyasztásom, de megérte, mert második lettem. Aki versenyszerűen küzdősportol, tudja, hogy két azonos tudással és erőnléttel bíró ember helyezésre menő küzdelmét eldöntheti, ha az egyik fogyasztott hozzá – magyarázta a dunaújvárosi Fox Küzdősport Sportegyesület kék öves versenyzője, akinek a fülein sem látni, hogy hét éve gyúrják a tatamiba. Ezt több toborzóplakát is igazolja. – Pedig a bal fülem már túlesett egy szívókúrán egy porctörést követően, de ez benne van a pakliban. Már részleges bokaszalag-szakadásom is volt, de eszembe sem jutott, hogy abbahagyjam. Csak az járt a fejemben, hogy a gyógytorna-gyakorlatokat is hibátlanul végezzem. Engem a brazil dzsiudzsicu tanított meg arra, hogy a befektetett munka megtérül. Ha odafigyelek a technikai edzésen, az elegendőnél is többet csinálok az ismétlő gyakorlatokból, és időben kezdem a fogyasztást, akkor a versenyen nincs mitől tartanom. Ez a bajnoki öv a bizonyíték rá, hogy ezúttal mindent jól csináltam.

Németjuhász-tenyésztőként is szerzett három különleges „helyezést”.

– Büszkeséggel tölt el, hogy a tenyészetemből két kutya a rendőrségnél, egy pedig a büntetés-végrehajtásnál szolgál. Jó érzés, hogy összeért a két hivatásom.

SZ. Z. J.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, ARCHÍV