Police Coffee sorozat két városban is folytatódott Bács-Kiskun megyében

2019. 05. 31., p - 09:03
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által – a civil szféra támogatásával, közreműködésével – Police Coffee néven indított országos bűnmegelőzési programnak Bács-Kiskun megye újabb települései biztosítottak helyszínt.

A 2019. május 29-én kezdődött rendezvénysorozat második napján, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály két szakelőadója – Bozóné Soós Marianna c. r. alezredes és Liptai Linda c. r. őrnagy – a Mobil Bűnmegelőzési Centrummal délelőtt a kiskőrösi Tesco áruház, délután pedig a kalocsai Spar áruház parkolójában jelentek meg.

Mindkét helyszínen kávéval fogadták az érdeklődő állampolgárokat. A kitelepülési helyeken a Kiskőrösi és a Kalocsai Rendőrkapitányságok bűnmegelőzési előadóival együttműködve kötetlen beszélgetés formájában adtak prevenciós információkat, tájékoztatást az állampolgárokat leginkább foglalkoztató bűnmegelőzési és közbiztonsági kérdésekről, témákról.

A bűnmegelőzési szakemberek hasznos, aktuális tanácsokkal is szolgáltak a lakosságnak:           

  • A családi házban lakók a kerti munkák során ne feledkezzenek meg az esetleges hívatlan látogató bejutása elleni óvintézkedésekről.
  • Amíg a kert hátsó végében dolgoznak, vagy ott pihennek, a nyitva hagyott kapun, ajtón ismeretlenek, vagy hívatlan „vendégek” gond nélkül bejuthatnak otthonukba, és észrevétlenül távozhatnak értékeikkel. 
  • Az utcai kapu, a lakás ajtaja, ablakai a fenti esetekben legyenek mindig bezárva!
  • Idegenekkel szemben – a kért segítség teljesítését megelőzően – legyenek óvatosak. Fontolják meg az esetleges segítségnyújtás módját: ne hagyják egyedül az ismeretlent.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.