Középpontban az idősek biztonsága

2020. 01. 27., h - 10:02
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség prevenciós szakemberei rendészeti pályaorientációs diákok közreműködésével az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire hívták fel a szépkorúak figyelmét Székesfehérváron.

A trükkös csalók ”unokázós” módszerére hívták fel a figyelmet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei és a székesfehérvári Árpád Szakgimnázium rendészeti pályaorientációs diákjai 2020. január 27-én a megyeszékhely több pontján.

Az elkövetők elsősorban azt használják ki, hogy idősek általában segítőkészek, kiváltképpen akkor, ha hozzátartozóikról van szó. Az "unokázós" módszer lényege, hogy az elkövetők felhívják a kiszemelt áldozatot és elhitetik vele, hogy egy közeli hozzátartozója, gyermeke, unokája bajba került: például baleset áldozata lett, életmentő műtétet kell végrehajtani rajta, tartozása van, vagy fogva tartják. Ezekkel az ürügyekkel ráveszik a gyanútlan idős embert arra, hogy minden pénzt, ékszert, értéket átadjon a telefon után nem sokkal érkező közvetítőnek, aki elhiteti magáról, hogy jó barát, ismerős, és már viszi is a zsákmányt.

Annak érdekében, hogy ez az elkövetési mód ne terjedhessen el szükséges a bűnözők által alkalmazott technikák és a védekezési lehetőségek ismertetése, ennek apropóján a rendőrség munkatársai és a pályaorientációs diákok tájékoztató kiadványok és felvilágosító füzetek segítségével hívták fel a lakosság figyelmét a prevenció lehetőségeire. A személyes beszélgetések során elsősorban a szépkorúak és hozzátartozóik részére adtak tanácsot a szakemberek annak érdekében, hogy az érintett korosztály tagjai nagy biztonsággal ismerjék fel a bűncselekményt és felkészülten reagáljanak a történtekre.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!