Angolosan távozott

2024. 04. 26., p - 07:52
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 25 éves bátaszéki nő, miután egy üveget széttört egy 76 éves bátai férfi fején, elsétált annak értékeivel. Most rablás miatt kell felelnie.

A hét elején egy idős férfi ismerőse kért rendőri segítséget Bátáról, mert egy fiatal nő kirabolta szomszédját. Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre mentek, és meghallgatták a sértettet. Elmondta, hogy amikor hazaért, azt látta, hogy egy ismerőse az ő engedélye nélkül van a házában, és éppen az egyik szobában pakolja össze az értékeket. Számon kérte a nőt, hogy mit keres a lakásában, majd dulakodni kezdtek. Végül a nő indulás előtt egy üveget tört szét a bácsi fején, akinek könnyű sérülései lettek, majd egy szatyor holmival távozott.

A bátaszéki rendőrök rövid időn belül megtalálták a 25 éves rablót, akit elszámoltattak, és gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók előtt más ügyei miatt jól ismert nőt őrizetbe vették, nem tett vallomást. A bíróság pedig április 25-én távoltartást rendelt el vele szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.