Életet mentettek a kiskunfélegyházi rendőrök
Egy alkarját megvágó férfin segítettek, aki jelentős mennyiségű vért vesztett.
Egy alkarját megvágó férfin segítettek, aki jelentős mennyiségű vért vesztett.
A negyedik „évadja” zárult a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ stratégiai együttműködésében megvalósuló autóbuszforgalmisáv-ellenőrzési akcióinak: a rendőröknek 2023-ban félezerszer kellett szabálytalan használat miatt intézkedniük. A BKK és a BRFK együttműködése ezen túl magában foglalja a kiemelt járat- és taxiellenőrzéseket is – a tavalyi mérleg összesen csaknem 30 millió forintnyi bírság.
Égő házból hozta ki az idős nőt a Készenléti Rendőrség szabadnapos rendőre.
A BRFK járőrei a két illegális árust elállították a kerületi rendőrkapitányságra.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság állományából idén több mint 1300 rendőr, rendvédelmi alkalmazott és munkavállaló adott vért a rendőrségi véradásokon.
A rendőrök folyamatosan, visszatérően ellenőrzik a Bács-Kiskun vármegyei tanyavilágban élőket.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. szeptember 1-jén 0 órától, melyet további két hónappal, 2024. február 29-én 24 óráig meghosszabbított.
Lopás bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparancs volt érvényben ellene.
Veszélyes a rakparton tartózkodni!
A Csabai Állatvédőknek szerettek volna segíteni a Békés vármegyei rendőrök. Megkérdezték, hogy az állatok gondozásához mire van most a legnagyobb szükségük. Gyűjtést hirdettek, majd egy táppal, konzervekkel megrakott rendőrautó gurult be a menhelyre.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A 84 éves férfi orvosi segítségre szorulhat, a rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.