Közlekedésrendészet

Vélhetően ittasan ültek volán mögé

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Győr-Moson-Sopron megye útjain az elmúlt 24 órában 795 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során öt esetben jelzett pozitív eredményt a műszer.

Jogosítvány nélkül, ittasan, eltiltva

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szabadnapos rendőrnek jó volt a megérzése, így megállította Lakitelek térségében az autót.

Lezárt ügy: árokba hajtott

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök befejezték a 4809-es úton történt baleset vizsgálatát.

Segíteni akartak, de elmulasztottak rendőrt hívni

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt időszakban két olyan közúti közlekedési baleset is történt, ahol a balesetet okozó sofőrök elsősegélyben részesítették a sérültet, de nem hívtak rendőrt.

Gyűjtőszenvedély újraértelmezve

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jogsértéseket halmozó dunaszekcsői férfit a sárbogárdi rendőrök pár óra leforgása alatt elfogták.

Életet leheltek a KRESZ-parkba

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság is támogatta a projektet.

Autók az árokban

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megye területén a rendőrök hat személyi sérüléssel és kilenc anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Lekéste a buszt, ezért kölcsön vett egy autót

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 24 éves férfi elkötött egy személyautót, majd balesetet szenvedett vele. A berettyóújfalui rendőrök elfogták és őrizetbe vették.

Lezárt akta: ivott, súlyos balesetet okozott

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök befejezték egy tavalyi, 75 éves sofőr okozta közlekedési baleset vizsgálatát. Azóta mindkét szemét szürkehályoggal megműtötték.

Egyenruhás mikulások

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Környén a gyalogos-átkelőhelyeknél rendőrök kedveskedtek ajándékokkal a közlekedésben résztvevőknek.

Rendőrmikulás igazoltatott Kecskeméten

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedők a megyeszékhelyi belvárosban találkozhattak a rendőrségi Télapóval, aki járőrtársával teljesített szolgálatot.

Border information