Ne kockáztassanak!

2022. 06. 18., szo - 07:19
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei rendőrök ismételten felhívják a járművezetők figyelmét, hogy a megengedett sebesség túllépésével nemcsak a saját, hanem mások testi épségét is veszélyeztetik!

A közlekedési balesetek megelőzése érdekében folyamatosak az ellenőrzések a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén, amelyek során a rendőrök nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyorshajtókat kiszűrjék a forgalomból.

A napokban megtartott közlekedésrendészeti ellenőrzések alkalmával a hatóság tagjai több olyan gépjárművezetővel szemben intézkedtek, akik a megengedett sebességhatárt túllépve közlekedtek. Így jártak el azzal a két személygépjármű vezetőjével szemben is, akik a 21-es számú főúton követtek el szabályszegést. Az egyik sofőr 110 km/óra helyett 172 km/óra, a másik 182 km/óra sebességgel közlekedett. A rendőrök azzal a járművezetővel szemben, aki 182 km/óra sebességgel közlekedett 90.000 forint közigazgatási bírságot és hat előéleti pontot szabtak ki, míg a másik jármű vezetője a szabályszegésért 60.000 forint közigazgatási bírságot és 4 közúti közlekedési előéleti pontot kapott.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy közlekedésük során mindig tartsák be az adott útszakaszon érvényes közlekedési szabályokat és a sebességhatárokat. 

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.