XI. Országos Balesethelyszínelő Verseny 2. nap

2022. 06. 15., sze - 17:27
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mai napon a gyakorlati megmérettetésé volt a főszerep Szolnokon.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében 2022. június 14-16. között zajlik a XI. Országos Balesethelyszínelő Verseny a megyeszékhelyen és Martfű városában.

A mai napon a 2 fős csapatok komplex gyakorlati feladatsorral folytatták a tegnapi elméleti versenyt. Egy közúti közlekedési baleset helyszínelését kellett a kollégáknak olyan szakmai alapossággal végrehajtani, ahogy teszik ezt nap, mint nap a szolgálatellátásuk során. A baleset helyszínelését követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon folytatódott a verseny, hiszen a helyszínen rekonstruált eseménysor kapcsán megállapítottakat, valamint a tevékenység során rögzített nyomokat fel kellett dolgozni az egyenruhásoknak. A további pályákon egy kerékpáros ütközéssel kapcsolatos feladat állította szakmai kihívás elé a versenyzőket, a későbbiekben pedig segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény feltételezett elkövetőjének személyét kellett megállapítaniuk a rendőröknek, végezetül három gépjármű ütközése során a felelős kilétét tisztázták a helyszínelők.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szolnoki Aba-Novák Agora előtti téren bűnmegelőzési kitelepüléssel várták az érdeklődő állampolgárokat. Igen látogatott volt a balesetmegelőzési pont is, ahol a prevenciós munkatársak a szabályos és előzékeny közlekedési kultúra népszerűsítését tűzték zászlajukra. Nagyszámú látogatót vonzott a „Legyél te is rendőr!” toborzási sátor is, itt a fiatalok kaptak felvilágosítást a rendőrség munkájáról, az állományba történő jelentkezés feltételeiről.

A tartalmas és igen mozgalmas nap végén a szervezők a pontokat helyezésekké váltották, azonban a végeredményre még egy napot várni kell, hiszen az ország legjobb balesethelyszínelői csapatának kilétére a holnapi ünnepélyes eredményhirdetésen derül fény.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.