Fokozott ellenőrzés volt a fővárosban

2013. 07. 19., p - 15:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Budapest több kerületében fokozott közúti ellenőrzést tartott a rendőrség a motorkerékpárosok-, a segédmotorkerékpárosok és kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása céljából.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya 2013. július 16-18. között a szabályok betartásának elősegítése, a közlekedésbiztonságának javítása, valamint annak elősegítése, hogy a közúti közlekedési balesetek száma, súlyossági foka csökkenjen, fokozott ellenőrzést tartott illetékességi területén.
Ennek során a rendőrség ellenőrizte a biztonsági eszközök meglétét, használatát, az általuk észlelt szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkedtek.

A két keréken közlekedők folyamatos ellenőrzésének indokoltságát támasztja alá, hogy a nyári szezonban, a fővárosban minden nap történik olyan baleset, melyben kerékpárosok vagy motorosok érintettek. Ezek a balesetek súlyos sérüléssel de esetenként halállal is végződhetnek. Így történt 2013. július 17-én is, amikor egy tanulóvezető az általa vezetett motorkerékpár felett elvesztette az uralmát, járművéről leesett, mely tovább haladva a járdán elgázolt egy hölgyet, aki a helyszínen életét vesztette.

Az ellenőrzés során a rendőrök összesen 446 járművezetőt vontak intézkedés alá, ebből 12 esetben tettek szabálysértési feljelentést, 76 fő kapott helyszíni bírságot, 4 fő közigazgatási bírságot, 1 főt elfogtak járművezetés ittas állapotban vétség bűncselekmény elkövetése miatt, 4 főt pedig előállítottak.
Következtetésként megállapítható, hogy minden negyedik ellenőrzött két keréken közlekedő megszegett valamely szabályt haladása során.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.