Bűnmegelőzési előadás siketeknek és nagyothallóknak

2017. 06. 22., cs - 10:01
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Salgótarjánban tartottak bűnmegelőzési előadást a rendőrök.

Bárnai Kinga rendőr őrnagy, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság szakembere a bűnmegelőzés és áldozatvédelem témakörében tartott egy rendkívül hasznos, informatív és mindig aktuális jellegű tájékoztatást a napokban a Siktek és Nagyothallók Országos Szövetség Nógrád Megyei Szervezet tagjai részére.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság szakembere felhívta a résztvevők figyelmét az értékek, vagyontárgyak és személyes okmányok védelmére, továbbá kihangsúlyozta az idegenekkel való találkozás veszélyeit is. Ezt követően a trükkös lopások, az internetes csalások kapcsán tartott bűnmegelőzési előadást, majd a résztvevőknek elmondta, hogy mit tegyenek az áldozattá válás elkerülése érdekében, vagy mi a teendő akkor, ha a bűncselekmény már megtörtént.

Az előadáson résztvevők ezt követően az ismertetett témákban oktató jellegű videofilmet láthattak, majd Bárnai Kinga rendőr őrnagy asszonytól választ kaphattak felmerült kérdéseikre, végül pedig kiadványokat és a biztonságos közlekedéshez szükséges eszközöket is kaptak. 

A bűnmegelőzési előadás jelnyelvi tolmács segítségével valósult meg.  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.