Mindenszentek és Halottak napja

2013. 10. 29., k - 12:36
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség felkészült Csongrád megyében.

Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából a szokásosnál többen utaznak el hozzátartozóik sírjához, hogy leróják kegyeletüket szeretteik előtt. A temetők környékén megnövekszik a forgalom, ami nagyobb türelmet és elővigyázatosságot igényel a közlekedőktől. Az eseményre Csongrád megye rendőrsége is felkészült.  A rendőrök városőrök és polgárőrök bevonásával segítik a közlekedést, valamint a temetők biztonságának fenntartásában a közterület felügyelet munkatársai is hatékonyan részt vesznek.

A hosszú hétvégén a főútvonalakon, a temetőkhöz vezető utakon és a sírkertek környékén fokozott közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és bűnügyi járőrözéssel kell számolni. Az egyenruhások elsődleges feladata a biztonságos és balesetmentes közlekedés elősegítése, ezért kérjük, hogy az ott forgalmat irányító rendőrök, polgárőrök, városőrök utasításait, valamint a közlekedési szabályokat maradéktalanul tartsák be. A járművezetők fokozott óvatossággal közelítsék meg a temetőket, legyenek figyelemmel a sírkertek környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre, vezessenek lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot és legyenek tekintettel a megnövekedett gyalogosforgalomra.

Az ünnepre a bűnelkövetők is készülnek, ezért fontos, hogy az autóban látható helyen értéket ne hagyjanak, az összes ablakot húzzák fel, az ajtókat pedig zárják be. A temetőkben közlekedve is legyenek körültekintőek, óvatosak, értékeiket, táskáikat ne hagyják őrizetlenül, ne tegyék le a sírokra, vagy azok mellé, mert ez könnyen szemet szúrhat a tolvajoknak.

Lehetőség szerint használják a tömegközlekedési eszközöket, azonban ekkor is legyenek elővigyázatosak, ugyanis a zsúfolt buszok, villamosok kedvelt területei a tolvajoknak. Amennyiben gépkocsival érkeznek a temetőkhöz, a parkoláskor legyenek körültekintőek. A koszorú,- és virágvásárlás alkalmával is érdemes körültekintően közlekedni.

Amennyiben sérelmükre mégis bűncselekményt követnének el, haladéktalanul jelezzék azt a 112-es ingyenesen hívható segélyszámon. A temetők környékén bizalommal fordulhatnak az ott szolgálatot teljesítő egyenruhásokhoz, akik a közlekedéssel kapcsolatos kérdésekben is segítséget nyújtanak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.