Nógrád megyében is folytatódik a „Házhoz megyünk!” program

2015. 11. 24., k - 12:48
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Az Országos Rendőr-főkapitányság a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében országos kampánysorozatot indított „Házhoz megyünk” címmel.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2015. október 19-től kezdte meg projektjét, melynek három helyszíne Salgótarján, Jobbágyi és Érsekvadkert.

A program ideje alatt - a három településen - a hónap egy kijelölt hetén a vagyonvédelemről és a biztonságról tájékoztatják a szakemberek az érdeklődőket. A lakosság az információs pontokon elhelyezett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzését célzó szóróanyagokból is tájékozódhatnak, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács biztosított a programhoz.

A rendőrség mellett az érintett önkormányzatok és polgárőr szervezetek, a Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, valamint az Aegon Biztosító Zrt. vesz részt a projekt megvalósításában. A program zárásaként, 2016. májusában - a projektbe bevont települések háromfős csapatai mérik össze tudásukat egy vagyonvédelmi vetélkedőn.

 

Az információs pontok decemberi nyitvatartása

 

Salgótarján

Helyszín: Városháza, Salgótarján, Múzeum tér 1.

 

 

2015. november 24. (kedd)

12 -14 óra

2015. november 25. (szerda)

10 -12 óra

2015. november 26. (csütörtök)

14 -16 óra

2015. november 27. (péntek)

10 -12 óra

 

 

2015. december 14. (hétfő)

10 -12 óra

2015. december 15. (kedd)

12 -14 óra

2015. december 16. (szerda)

10 -12 óra

2015. december 17. (csütörtök)

14 -16 óra

2015. december 18. (péntek)

10 -12 óra

 

 

Jobbágyi

Helyszín: Faluház, Jobbágyi, Kossuth út 17.

 

 

2015. december 7. (hétfő)

10 -12 óra

2015. december 8. (kedd)

11 -12 óra

2015. december 9. (szerda)

14 -16 óra

2015. december 10. (csütörtök)

9 -11 óra

2015. december 11. (péntek)

10 -12 óra

 

 

Érsekvadkert

Helyszín: Ifjúsági Ház, Érsekvadkert, Rákóczi út 122.

 

 

2015. december 7. (hétfő)

14 -16 óra

2015. december 8. (kedd)

8 -10 óra

2015. december 9. (szerda)

14 -16 óra

2015. december 10. (csütörtök)

12 -14 óra

2015. december 11. (péntek)

10 -12 óra

                                                             

A 2016. évi időpontokról december folyamán nyújtunk tájékoztatást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Határsértőt tartóztattak fel Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.